Továbbra sem veszít lendületéből a hazai építőipar. Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon, így az első félévben megkezdett munkák értéke összesen több mint 953 milliárd forintot tett ki. A magasépítések motorjának továbbra is a lakásépítések számítanak, az első félévben megkezdett társas házi (4-nél több lakást tartalmazó) lakáskivitelezési munkák összértéke meghaladta a 180 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 63 százalékos növekedést jelentett. A projektek befejezésére azonban még továbbra is várni kell, a következő félévévekben azonban jelentős bővülésre lehet számítani, már a következő 6 hónapban közel 150 milliárd forint értékben várhatóak társas házi átadások- derül ki a 2017. második negyedéves EBI Építésaktivitási Jelentésből.
A legnépszerűbb lakótelep Budapesten a Lajos utcai, de a keresett panelek közé tartoznak még a Pillangó utcai panellakások is. Budapesten az újlipótvárosi panellakások a legdrágábbak: átlagosan 473 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik őket. A vidéki panelpiacon a fővároshoz közeli, például érdi és pomázi lakótelepek a legnépszerűbbek, a budaörsi panelek pedig a legdrágábbak. A legolcsóbban az országban Ózdon, Komlón és Mezőhegyesen kínálnak panellakásokat - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
Ha valaki szerződést köt, akkor szándéka rendszerint arra irányul, hogy a szerződés érvényesen létrejöjjön. Előfordulhat azonban, hogy a felek akarata ténylegesen mégsem a látszólagosan létrejött szerződés megkötésére irányul. Milyen esetben beszélhetünk színlelt szerződésről? Mi a színlelt szerződés jogi sorsa?
A magyarok 33 százaléka fontolgatja a lakásvásárlást a következő három évben, ami 7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 26 százalékos arányhoz képest - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A lakásvásárlást tervezők közel fele hitelfelvételt is tervez.
Sok család kezdett házépítésbe az elmúlt időszakban, az adatok szerint folyamatosan nő a bejelentett és elkészülő családi otthonok száma - ismerteti hétfői számában a Magyar Idők.
A társasházban tulajdonnal rendelkező tulajdonostársak egyik jellemző kötelezettsége a közös költség fizetése. Időről-időre felmerül a kérdés: ha a korábbi tulajdonos közös költség tartozást halmozott fel, akkor a tartozást a korábbi vagy az új tulajdonostól követelheti-e a társasház? Sajnos e kérdésben a jogszabály nem egyértelmű, és a bíróságok sem képviselnek egységes álláspontot. Nézzük, milyen értelmezések vannak a közös költség viselésére. Mit tehet a vevő annak érdekében, hogy közös költség hátralék nélkül vegyen ingatlant?
A korábbi évekhez képest már most számottevő drágulást produkáltak az új lakások annak ellenére, hogy időközben az áfakulcsukat töredékére vágták vissza. Az ár pedig vélhetően csak még tovább folytatja a száguldást felfelé. A kivitelezési költségek növekedése, a szigorodó műszaki feltételek illetve az áfakulcs ismételt megemelkedésének eredményeként 4 év múlva akár duplázódhat az új lakás ára, a korábbiakhoz képest - már ha ilyen áron lesz fizetőképes kereslet és indulnak új projektek.
A szellemi tulajdon egyik legjellemzőbb formája a szabadalom, amely a találmányok jogi védelmére szolgál. Ha valaki újszerű megoldással áll elő az élet valamely területén, akkor gyakran elhangzik, hogy „ezt szabadalmazni kellene”. Felmerül a kérdés, hogy milyen újdonság részesülhet szabadalmi védelemben, és mit értünk találmány alatt?
Rendszerint a szerződést megkötő feleknek van lehetőségük arra, hogy a szerződésüket közös megegyezéssel módosítsák. A Polgári Törvénykönyv azonban egyes esetekben lehetőséget biztosít arra, hogy külső szereplőként a bíróság módosítsa a szerződést, alakítva ezzel a szerződő felek közötti kapcsolatot.Milyen szerződések esetén lehet szó a bírósági szerződésmódosításról, és melyek a módosítás feltételei?
Az idei év az új lakások éve lesz, hangzik el egyre többször a lakáspiaccal foglalkozó szakértők szájából. A fővárost járva egyre több helyen látunk bekerített területeket, ahol éppen valamelyik beruházó cég dolgozik legújabb lakásfejlesztésének megvalósításán. Még a kevésbé népszerű kerületekben is tucatszámra épülnek a lakások, a kedveltebb kerületekben pedig a következő években több ezer új lakást adhatnak át. Míg a válság évei alatt egy-két nagyobb beruházó jelentette a teljes piacot, addig mára a nagyok mellett ismét feltűntek a kisebb fejlesztők, így egyre nagyobb választékból szemezgethetnek a leendő vásárlók.