Új képek az egykori SZOT-szálló helyén épülő luxuslakásokról

Új képek az egykori SZOT-szálló helyén épülő luxuslakásokról

2018-02-20 11:51:03

Folyamatosan halad előre a rózsadombi egykori SZOT-szálló átalakítása. A bontás megkezdődött és azzal párhuzamosan az új szerkezet építése is elindult - írja az Urbanista. A fejlesztő a meglévő hotel helyett luxuslakásokat alakít ki, melyekről több látványterv is megjelent.


Mivel az épület vázszerkezete 20 évig állt, a hőingadozás miatt a műszaki állapota meggyengült, leromlott így az új társasház csak az eredeti épület lebontásával valósítható meg. A bontás során keletkezett sittet a helyszínen ledarálják, a felhasználható alapanyagokat pedig beépítik az alapozás során, így a bontással egy ütemben már az új szerkezet építése is zajlik.

Az életveszélyes szerkezeti állapot mellett a bontásra azért is szükség volt, mert az akkori belmagasságot mindössze 230 centiméterre tervezték, amit a mai igények követelményei szerint már átlagos lakásként sem lehetne értékesíteni, nemhogy luxusként. Bár a leendő lakások áráról még mindig nem lehet tudni semmit, a mai piaci környezethez igazodva a kétmillió forint feletti négyzetméterár is elképzelhető.

INGATLAN HÍREK
Jó, hogy sok új lakás épül, de van egy dolog, amire sokkal jobban kellene figyelni
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.Portfolio2022. május 02. 14:31
Figyelem! Ezek a jogszabályi változások lépnek életbe az ingatlanok ügyintézésével kapcsolatban
Minden ingatlanokkal foglalkozó vállalkozónak fontos tudnia, hogy az országgyűlés 2021. június 15-én fogadta el a jelenleg hatályos ingatlan nyilvántartási törvény változtatásait célzó rendelkezéseket (2021. évi C. törvény), amelyek 2023. február 1-jétől lépnek hatályba. A módosítások több olyan területet érint, mely a vállalkozók eddigi ügymeneteit is megváltoztatja, ilyen többek között az elektronikus földhivatali beadás lehetősége, valamint az ország bármely pontjából elérhető ingatlan-ügyintézés is.
Téli felújítás? Igenek és nemek.
Megfigyelte már, hogy a tavaszi napsugarak első megjelenésével nagyban megnövekszik az emberek házfelújítási kedve? Az utcákon megsokasodnak az építőanyaggal megrakott furgonok és a barkácsáruházak parkolói is jelentős nyomás alá kerülnek. Az időpontválasztás nem véletlen: a tavaszi-nyári időszak a legideálisabb a különböző építési és felújítási munkák elvégzésére. Ha néhány feladat az őszi, vagy téli hónapokra csúszott, akkor sem kell elkeseredni, a lényeg, hogy jól válasszuk meg, hogy mikor, milyen munkafolyamathoz látunk hozzá.webkapu.hu
Ugrásszerűen nő a községek népszerűsége a lakásvásárlók körében
A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH népmozgalmi adatai alapján vizsgálta az ingatlanpiac változásait.portfolio.hu Ingatlan 2021. szeptember 09. 14:24