Ingatlan Hírek: hírek

Gyorsabban tudhatunk meg mindent az ingatlanokról

2015-09-11 10:20:54

A korábban a 119 földhivatalban nyilvántartott adatok a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) által üzemeltetett központi adatbázisba kerültek. 


A földtulajdon nyilvántartásáért felelős Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a FÖMI 1 milliárd 517 millió forint uniós támogatásból valósította meg a központi adatbázis létrehozásához szükséges informatikai fejlesztést.

A fejlesztés céljai között szerepel a gyorsabb ügyintézés, az elektronikus adatszolgáltatás valamint a költséghatékonyság is. Az eredmény egyebek mellett az lett, hogy az egyes földhivatalok a központi adatbázishoz kapcsolódnak, onnan nyerik és oda továbbítják az adatokat.

Így megvalósult a naprakész közhiteles földügyi nyilvántartás, a nagy tömegben érkező ügyek elintézésének az ideje csökkent. Az arra jogosult földmérő vállalkozások pedig a Takarnet nevű elektronikus adatszolgáltatási rendszeren keresztül a nap 24 órájában juthatnak hozzá a földmérési adatokhoz, térképekhez.

A következő lépések között szerepel, hogy az új rendszer kapcsolódjon az ügyfélkapuhoz, illetve megvalósuljon az elektronikus fizetés is. 

INGATLAN HÍREK
Jó, hogy sok új lakás épül, de van egy dolog, amire sokkal jobban kellene figyelni
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.Portfolio2022. május 02. 14:31
Figyelem! Ezek a jogszabályi változások lépnek életbe az ingatlanok ügyintézésével kapcsolatban
Minden ingatlanokkal foglalkozó vállalkozónak fontos tudnia, hogy az országgyűlés 2021. június 15-én fogadta el a jelenleg hatályos ingatlan nyilvántartási törvény változtatásait célzó rendelkezéseket (2021. évi C. törvény), amelyek 2023. február 1-jétől lépnek hatályba. A módosítások több olyan területet érint, mely a vállalkozók eddigi ügymeneteit is megváltoztatja, ilyen többek között az elektronikus földhivatali beadás lehetősége, valamint az ország bármely pontjából elérhető ingatlan-ügyintézés is.
Téli felújítás? Igenek és nemek.
Megfigyelte már, hogy a tavaszi napsugarak első megjelenésével nagyban megnövekszik az emberek házfelújítási kedve? Az utcákon megsokasodnak az építőanyaggal megrakott furgonok és a barkácsáruházak parkolói is jelentős nyomás alá kerülnek. Az időpontválasztás nem véletlen: a tavaszi-nyári időszak a legideálisabb a különböző építési és felújítási munkák elvégzésére. Ha néhány feladat az őszi, vagy téli hónapokra csúszott, akkor sem kell elkeseredni, a lényeg, hogy jól válasszuk meg, hogy mikor, milyen munkafolyamathoz látunk hozzá.webkapu.hu
Ugrásszerűen nő a községek népszerűsége a lakásvásárlók körében
A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH népmozgalmi adatai alapján vizsgálta az ingatlanpiac változásait.portfolio.hu Ingatlan 2021. szeptember 09. 14:24