Ingatlan Hírek: hírek

Egyre nő az érdeklődés a csok iránt

2016-06-23 13:31:01

Január és május között mintegy ötvenezren érdeklődtek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, a bankok 9300 igénylést fogadtak be, amelyek összértéke 23 milliárd 700 millió forint - mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.


Dömötör Csaba kitért arra: a kiadott építési engedélyek száma egy év alatt a kétszeresére nőtt az idei első negyedéves adatok szerint, a növekedés az ország minden részén jellemző, még a vidéki kistelepüléseken is 60 százalékos. Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minden magyar család saját házhoz vagy lakáshoz jusson lehetőleg elérhető áron.

Ennek érdekében a kormány az idén 154 milliárdot, jövőre pedig 211 milliárdot fordít otthonteremtési programra, amelynek már öt eleme van: az új lakások építésére vonatkozó áfacsökkentés, a vissza nem térítendő támogatások, vagyis a csok, a kedvezményes, államilag támogatott hitel, az engedélyezési eljárások egyszerűsítése és a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok). Ez jelentős előrelépés a korábbi időszakhoz képest, amelyet leginkább a devizahitelek korszakának lehet nevezni - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy az otthonteremtési program rengeteg új munkahelyet hozhat létre, így nagyban hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez is. Úgy fogalmazott, az otthonteremtési programra hosszú távon is lehet építeni, a következő években is biztos pont lesz, vagyis amíg a kormány hivatalban van, a magyar családok számíthatnak ezekre a kedvezményekre. Hozzátette, a baloldal kormányzása idején már felszámolt egy jól működő családtámogatási rendszert, és most is folyamatosan támadja az otthonteremtési rendszert.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kiemelte, tapasztalataik szerint "a csok népszerűsége töretlen", egyre nő iránta az érdeklődés. Áprilisban és májusban jelentősen megugrott a kérelmek és a megkötött támogatási szerződések száma, az első negyedévi adatokhoz képest több mint kétszeresére nőtt a befogadott kérelmek száma, a támogatási összeg pedig két és félszeresére emelkedett - ismertette az adatokat.

Elmondta, az idei év előtt inkább a használt lakások iránt volt nagyobb az érdeklődés, ez most elmozdul az új lakások irányába, a támogatási összegek 61 százalékát már új lakás építésére vagy vásárlására használhatják fel az emberek. Minden második új lakásra vonatkozó támogatást elnyerő család nagycsalád, azaz három vagy több gyereket nevel, illetve nagycsaládot tervez - tette hozzá.

Kijelentette, a csok bevezetése valós igényekre reagált és valós segítséget nyújt, mert a gyermekvállalásnak gyakran akadálya a saját otthon hiánya. A kormány ezért elkötelezett az otthonteremtési program folytatása iránt - fűzte hozzá. Az emelkedő lakásárakra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, figyelemmel kísérik az árak alakulását, és örömteli, hogy az ingatlanpiac egyre erősödik, várakozásaik szerint az otthonteremtési kedvezmény elemei hosszú távon a kereslet és a kínálat kiegyenlítődéséhez vezetnek.

INGATLAN HÍREK
Jó, hogy sok új lakás épül, de van egy dolog, amire sokkal jobban kellene figyelni
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.Portfolio2022. május 02. 14:31
Figyelem! Ezek a jogszabályi változások lépnek életbe az ingatlanok ügyintézésével kapcsolatban
Minden ingatlanokkal foglalkozó vállalkozónak fontos tudnia, hogy az országgyűlés 2021. június 15-én fogadta el a jelenleg hatályos ingatlan nyilvántartási törvény változtatásait célzó rendelkezéseket (2021. évi C. törvény), amelyek 2023. február 1-jétől lépnek hatályba. A módosítások több olyan területet érint, mely a vállalkozók eddigi ügymeneteit is megváltoztatja, ilyen többek között az elektronikus földhivatali beadás lehetősége, valamint az ország bármely pontjából elérhető ingatlan-ügyintézés is.
Téli felújítás? Igenek és nemek.
Megfigyelte már, hogy a tavaszi napsugarak első megjelenésével nagyban megnövekszik az emberek házfelújítási kedve? Az utcákon megsokasodnak az építőanyaggal megrakott furgonok és a barkácsáruházak parkolói is jelentős nyomás alá kerülnek. Az időpontválasztás nem véletlen: a tavaszi-nyári időszak a legideálisabb a különböző építési és felújítási munkák elvégzésére. Ha néhány feladat az őszi, vagy téli hónapokra csúszott, akkor sem kell elkeseredni, a lényeg, hogy jól válasszuk meg, hogy mikor, milyen munkafolyamathoz látunk hozzá.webkapu.hu
Ugrásszerűen nő a községek népszerűsége a lakásvásárlók körében
A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH népmozgalmi adatai alapján vizsgálta az ingatlanpiac változásait.portfolio.hu Ingatlan 2021. szeptember 09. 14:24