Ne félj a lerobbant lakástól – ezért éri meg egy felújítandó ingatlan

Ne félj a lerobbant lakástól – ezért éri meg egy felújítandó ingatlan

2016-11-24 13:51:35
Forrás: www.nlcafe.hu

Sokan tartanak attól, hogy felújítandó lakást vegyenek, mert félnek a renoválással járó költségektől és az általános felfordulástól, amit egy ilyen művelet okoz. Pedig már akkor is érdemes fontolóra venni egy ilyen ingatlan vásárlását, ha csak a költségeket nézzük, és ezen felül még több nyomós érv is szól mellette. Vegyük most ezeket sorra!


A lakásvásárlások felpörögtek az elmúlt hónapokban, ami a vételárkon is meglátszik: egyes felkapottabb területeken – főként az olyan jól prosperáló városok belső részein, mint Győr, Budapest, Tatabánya, Miskolc, Szolnok, Pécs, Szekszárd vagy Kecskemét – az országos 5-10 százalékos növekedési átlaghoz képest akár negyven százalékkal is magasabb volt az áremelkedés. A legnagyobb értéknövekedést a fővárosi paneleknél mérték, amelyeknek az ára egyes esetekben akár 60 százalékkal is magasabb lehet a legjobb kerületekben a két évvel ezelőttihez képest. Az ingatlanszakértők szerint ilyen helyzetben a legjobb befektetésnek a felújítandó lakások vásárlása számít, mert ezekhez jóval olcsóbban hozzájuthatsz, és még a felújításra fordított költségekkel együtt is jobban jössz ki, mintha új vagy új állapotú ingatlant vennél. Lássuk, a vételáron kívül milyen érvek szólnak a felújítandó lakások mellett!

Látszik a valós állapot

Az egyik legfontosabb érv, hogy nem zsákbamacskát veszel, hiszen jól látszik az ingatlan valós állapota. Nincsenek a hiányosságok kikozmetikázva, nem takarja el a spórolós módszerrel megoldott munkálatokat egy szépen lemeszelt gipszkarton fal, és általában a tulajdonos ilyenkor nem igyekszik szebbnek és jobbnak bemutatni a lakását, mint amilyen az valójában. Egy felújított lakásnál megeshet, hogy kifejezetten haszonszerzési céllal végezte el a munkákat a tulajdonos, és csak olyan „felszíni kezelést” adott a lakásnak, amitől ránézésre ugyan minden szépnek tűnik (és a jó benyomás miatt több pénzt kérhet el a vevőtől), ám közben a felszín alatt a lényegi dolgok – például a vezetékek, szigetelések, gépészeti megoldások – elavultak, lerobbantak, és előbb-utóbb komoly ráfordítást igényelnek majd.
Saját ízlés szerint alakíthatod

A vevők beszámolói szerint a döntésükben az 1–2. helyen áll az, hogy egy felújítandó lakást a saját képükre formálhatnak, míg egy újat kénytelenek elfogadni úgy, ahogy van, vagy a drágább vételár mellett még rá kell költeniük egy nagyobb összeget arra, hogy az ízlésük szerint alakuljon az otthonuk. Egy használt ingatlant eleve olcsóbban megvehetsz, az árkülönbözetet pedig fordíthatod a felújításra – így végül olyan lakásba költözhetsz reális áron, ami minden szempontból kiszolgálja az igényeidet.
Ne félj a lerobbant lakástól – ezért éri meg egy felújítandó ingatlan

Olcsóbb négyzetméterárak

A felújítandó lakások négyzetméterára jelentősen alacsonyabb, mint egy újszerű vagy teljesen új építésű lakásé. Ha erősen behatároltak az anyagi lehetőségeid, egy ilyen lakáshoz könnyebben hozzájuthatsz, és átmeneti, költségtakarékos megoldásokkal lakhatóvá teheted, amíg össze nem gyűjtesz egy kis pénzt egy átfogóbb renováláshoz. Ilyen esetekben sokat szokott dobni az új tulajdonos komfortérzetén egy frissítő festés vagy meszelés, vagy az, ha a kopott járólapokat, a leamortizált konyhaszekrények ajtóit leragasztja egy olcsóbb, de ízlésesebb fóliával. A foghíjas parkettát ideiglenesen eltakarhatod szem elől padlószőnyeggel, és az is sokat javít az összképen, ha a törött, régi kapcsolókat és dugaljakat lecseréled aukciós portálról olcsón beszerzett, használt, de jó állapotú példányokkal. Szintén érdemes ilyen helyen keresni lámpát és más kiegészítőket is – mondjuk függönyt, karnist, vagy akár mosdót és vécékagylót is – a lakásban hagyott megkopott darabok helyett arra az időre, amíg a lakás az átfogó felújításra vár. Ha ügyes vagy, ezekkel a módszerekkel már 50-60 ezer forintból teljesen átformálhatod a lakás arculatát úgy, hogy ne tűnjön az egész olyannak, mint ahova bomba csapott be.

Növeli az értékét

Befektetési szempontból is jó ötlet a használt lakás, hiszen egy jó költségvetéssel megtervezett, okosan kivitelezett felújítás után jelentősen megnő az ingatlan forgalmi értéke. Vannak, akik kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy lerobbant lakásokat varázsolnak újjá, és ebből szép hasznot húznak – ez különösen érvényes manapság, amikor látványosan emelkednek az ingatlanárak.

Jó hang- és hőszigeteléssel csökkenthető a rezsi

A felújítás során nemcsak a lakás megjelenését, miliőjét formálhatod kedved szerint, hanem azokat a műszaki paramétereket is, amelyek a használhatósághoz nagyban hozzájárulnak – és adott esetben a lakhatás költségeire is komoly hatással vannak. Ilyen például a fűtési rendszer kialakítása vagy a szigetelés. Ez utóbbi az egyik legjobb befektetésnek számít az építkezés során, hiszen ha ennek a minőségére megfelelő figyelmet és pénzt fordítasz, akkor hosszú távon nagyságrendekkel csökkentheted a rezsid költségeit, hiszen télen sokkal olcsóbban fűtesz, nyáron pedig kevesebb pénzért tarthatod hűvösen a klímaberendezéssel a lakást.

HASZNÁLT INGATLANOK
Érdemes-e lakást felújítani eladás előtt?
Érdemes-e lakást felújítani eladás előtt?
Az eladó lakás felújítása olyan kérdés, amit sok ingatlan tulajdonos feltesz magának. A döntés nem mindig egyszerű, és több tényezőt is figyelembe kell venni.
panel lakás energetikai besorolása
Hogy lehet, hogy a panelek energetikai besorolása CC-től FF-ig szór?
A panelek mind ugyanolyanok, az energetikai besorolásuk is ugyanolyan, gondolhatnánk. De a valóságban a panellakások energetikai tanúsítványai CC-től (korszerű) FF-ig (átalgos) szórnak. Mi okozhat ekkora eltérést az alapvetően hasonló technológiával épített ingatlanok között?
Ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az EU-ban
Ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az EU-ban
Kiugróan magas a családi házban élők aránya hazánkban.24.hu2021. 07. 25. 06:00facebook/gáspár jános
építkezés, kivitelezés
Generálkivitelezővel, vagy nélküle építkezz?
Megspórolnád a gererálkivitelező borsos költségét? Teljesen érthető. Mielőtt belekezdesz, azért gondold meg, hogy lesz-e kapacitásod a következőkre!Webkapu weboldal készítés