Új minigarzont vennél? - Ilyen árakra számíthatsz

Új minigarzont vennél? - Ilyen árakra számíthatsz

2020-02-25 11:03:55

A már sokszor emlegetett lakáspiaci rali következtében sok lakásvásárlónak kellett visszavenni az elvárásaiból, különösen igaz ez a még most nézelődők helyzetétére, akik már a 27 százalékos áfa mellett vásárolnak új lakást (kivéve, ha olyan projektben vásárolnak, ahol még 5%-os áfával értékesítenek, ezekből néhány ezer még elérhető). Nem véletlen, hogy a jelenlegi környezetben sokan érdeklődnek a kisebb alapterületű lakások iránt, ebből fakadóan megnéztük, hogy hol, és milyen áron érhetőek el a legkisebb alapterületű, minigarzonok a budapesti újlakás-piacon.

Portfolio  Ingatlan 


Azok, akik a kisebb új lakások iránt érdeklődnek, leginkább a III. és a VIII. kerületre számíthatnak, a főváros többi részén ugyanis aligha van érdemi kínálat a 30 négyzetméternél kisebb alapterületű lakásokból. A IX., XI. és XIII. kerületekben egyenként 20-40 darab ilyen lakás áll fejlesztés alatt, a többi kerületben csupán pár darab, néhol pedig egyáltalán nincs új építésű minigarzon.


Az egy négyzetméterre jutó árak a kislakásoknál mindig magasabbak, mint egy átlagos két-három szobás, vagy még annál is nagyobb lakóingatlannál, ez az újak esetében sincs másként: a legolcsóbb XVI. kerületben is 600 ezer forintos fajlagos árral kell számolnia a lakáskeresőknek, míg a VII. kerületben az 1,4 millió forintot is meghaladja az egy négyzetméterre számított átlagos ár. Hozzá kell tenni azonban, hogy azokon a területeken, ahol nagyon kevés minigarzon épül, az átlagos négyzetméterárak inkább tekinthetőek néhány projektre jellemző átlagnak, mintsem az egész kerületet leíró átlagnak, a nagyon alacsony darabszám miatt. 



III. és VIII. kerületek kínálata

Érdemi kínálat tehát két kerületben van az új építésű kislakásokat nézve, a nyolcadikban a Budapesti Lakáspiaci Riport legalább 10 lakásos társasházakat tartalmazó adatbázisa szerint az árral rendelkező projektek 24-52 millió között mozognak (52 milliós ár valamelyest kiugró példának számít, a 30 négyzetméteres lakáshoz egy 18 négyzetméteres kert is tartozik, de az ugyanekkora alapterületű, nem kertes megoldású lakás az adott társasházban 44 millió forintba kerül). 

A III. kerületben a 30 négyzetméter alatti minigarzonok ára 23 és 34 millió forint között ingadozik, a legkisebb alapterület 26 négyzetméter, amihez még egy néhány négyzetméteres erkély is tartozik. Így jön ki a 850 ezer-1 millió forint közötti négyzetméterár a legkisebb lakásoknál a kerületben.


Címkék: ingatlan lakás, lakáspiac, budapesti lakáspiaci riport, új lakások, eltinga, minigarzon



GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24