Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás! És még sehol sincs a vége

Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás! És még sehol sincs a vége

2017-09-21 14:17:09
Forrás:

Két-három hónap alatt akár az 50 százalékot is elérte bizonyos esetekben az építési költségek drágulása, ami nemcsak a lakás-, de az irodafejlesztőket is nagy kihívás elé állítja. A beruházóknak emellett figyelniük kell a megváltozott bérlői igényekre, mivel a bérlőknek egyre fontosabb, hogy a munkavállalók is elégedettek legyenek a munkakörülményekkel.


A mostani piacon a dráguló beruházások miatt kevés az olyan projekt, aminek már a tervezésekor biztosan látni lehet a végét. A felmerülő nehézségek elriasztják a tapasztalat nélküli fejlesztőket, azok a fejlesztők közül pedig, akik már megvették a telket, de időközben rájöttek, hogy a mostani árszinteken nem fogják tudni véghez vinni a beruházást sokan dönthetnek úgy, hogy a tapasztaltabbaknak értékesítik a projektet. A bérlők tehát sok esetben kivárják, amíg elkezdődik az építkezés és csak utána döntenek az adott irodaház mellett.


Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás! És még sehol sincs a végeMinden fejlesztőnek olyan épületet kell létrehoznia, amit szívesen választanak a bérlők, a mostani piacon azonban a kivitelezési költségek emelkedése komoly problémákat okoz. A közelmúltban például volt olyan tender, ahol 2-3 hónap alatt bizonyos költségsorok 50 százalékot emelkedtek, ami minden üzleti tervet megborított, ráadásul úgy néz ki, hogy az építési költségnövekedésnek még nem vagyunk a végén. Mindez ahhoz vezet, hogy az üzleti tervek elcsúsznak, nem tarthatók, így nő a piaci bizonytalanság - mondta el Erdei Bálint, a RedWood Holding alapító tulajdonosa.

Már most vannak olyan fejlesztések - többségében lakásprojektek - ahol a korábbi árakon értékesítették a lakásokat, de a megemelkedett költségek miatt a beruházást végül nem tudták finanszírozni. A jelenségre a bankok is kezdenek felfigyelni és extra pénzügyi kontrollt állítanak a már futó és az induló projekteknek. Azoknál a fejlesztéseknél, ahol nem megalapozott az üzleti terv bevételi és kiadási oldala, egyre több esetben lesznek problémák - tette hozzá a szakértő. A leállások ugyanakkor csökkenthetik a megrendelésállományt, aminek következtében hosszabb távon mérséklődhet az árnövekedés. A mostani kapacitások jelentős részét pedig az állami megrendelések kötik le, így az árkonszolidációhoz az állami megrendelések volumenének csökkenése is szükséges lenne.

Változó bérlői igények

Az, hogy egy épületnek geotermikus energia biztosítja a fűtését vagy napkollektorok adják a melegvizét ugyanannyira vonzó lehet egy bérlő számára, mint a kerékpártároló és a hozzá kapcsolódó öltöző vagy zuhanyzó a munkavállalók számára. Az intelligens épületirányítás és üzemeltetés, a geotermikus energia vagyis a hőszivattyúk alkalmazása, a napkollektorok, a víztakarékos vizesblokkok és a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége tehát még a magasabb bérleti díjak ellenére is keresettebbé tehetnek egy irodát.

Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás! És még sehol sincs a vége

Az Ecodome irodaház látványterve


Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az iroda kiválasztásakor a legmodernebb berendezések és megoldások alkalmazása ellenére a leendő bérlők egyik legfontosabb szempontja az épület elhelyezkedése lesz. Az I. kerületben, 2018 második negyedévében átadásra kerülő Ecodome például pont egy ilyen projekt. Az eleve kedvezőbb helyeken lévő fejlesztések esetében érdemes tehát a jobb minősítésre törekedni, ahol a fenntartható megoldások többletköltségét a bérleti díjak szintje is indokolttá teszi. Az elhelyezkedés mellett - az anyagi lehetőségektől függően - természetesen az is számít, hogy milyen az iroda felszereltsége és hogy az a cég értékeivel mennyire van összhangban.

Az épület elhelyezkedése mellett a Portfolio Ingatlan által végzett kutatásban a második legtöbb cégvezető a bérleti díjak és üzemeltetési költségek szintjét említette legfontosabb szempontként az irodaház kiválasztása során. Ezután következik az épületben elérhető szolgáltatások választéka, majd az épület környezete. Az energiahatékonyság és a zöld megoldások jelentléte is fontos, de ezt egyelőre csak minden huszadik cégvezető tartja a legfontosabbnak.

Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás! És még sehol sincs a vége

Irodahiány Bel-Budán is

Noha a budapesti irodapiacon hamarosan közel 400 ezer négyzetméternyi új iroda közül választhatnak a bérlők, jelenleg hiánycikk az új iroda. A legtöbbször a dél-budai alpiac hangzik el, ha az alacsony üresedési ráta kerül szóba, de Bel-Budán is hiány van minőségi irodaterületekből. Az irodahaz.info oldalán az I. kerületben szereplő 38 ezer négyzetméternyi iroda nagy része bérbe van adva, vagy olyan épületben található, ami építés alatt áll.

Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás! És még sehol sincs a vége

A most új fejlesztésbe fogó cégek tehát nincsenek könnyű helyzetben. Hiába erős a kereslet a minőségi irodaterüetek iránt, a kivitelezési nehézségek mellett - főként a prémium lokációk esetén - különösen oda kell figyelniük a megváltozott bérlői igényekre. Akiknek viszont ez sikerül és határidőre tudnak minőségi terméket piacra dobni, ők lesznek a mostani fejlesztési hullám leghitelesebb szereplői.

Pár hónap alatt 50 százalékos volt a drágulás! És még sehol sincs a vége

Az Ecodome irodaház látványterve


GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24