Nem csak az év vége lesz erős az új lakásoknál: már most látjuk a jövő év végi rohamot

Nem csak az év vége lesz erős az új lakásoknál: már most látjuk a jövő év végi rohamot

2019-09-24 12:44:53

Egy évvel korábban a kedvezményes áfa határideje miatt több mint 9 ezer új lakás átadását ígérték a fejlesztők 2019 utolsó hónapjaiban, azóta az időben elindított fejlesztéseknél már kitolódott ez a határidő, így enyhült a nyomás, amivel az utolsó negyedévben 3500-ra csökkent a várhatóan átadott lakásszám. Sok fejlessztő azonban nem úszta meg az újabb szorító határidőt, főleg azok, akik nem gondolkoztak előre és még a jelenleg érvényben lévő energetikai követelményeknek megfelelően indították, vagy fogják elindítani az építkezést. Nekik rohamtempóban kell befejezniük az új épületeket 2020 végéig, különben esélyük sincs megkapni a használatbavételi engedélyt.

Portfolio   Gazdaság 


Többször is foglalkoztunk már a budapesti új lakások átadásánál várható csúszásokkal, a téma abból a szempontból megunhatatlan, hogy negyedévenként frissítik az adatokat, ami alapján mindig változik a folyamatban lévő projektek nagy részénél a várható átadási idő. Vannak persze mindig újabb projektek, ahol az építkezés elején még kevésbé változtatják a tervezett átadási időt, így a várhatóan időben átadásra kerülő projektek statisztikái javulni tudnak.


Egy évvel korábban még azt láthattuk, hogy a legtöbb új lakás átadását 2019 végére ígérték a fejlesztők, akkor ugyanis nem lehetett tudni, hogy a 2018. november 1-je előtt építési engedélyt kapott projekteket még 5 százalékos áfával lehet értékesíteni, nemcsak 2019 végéig, hanem 2023. december 31-ig. Így számtalan fejlesztő 2019. év végi dátumot kommunikált, 2018 őszén még 9100 budapesti új lakás átadását ígérték. Ez a hatalmas összeg gyorsan változott miután bejelentették, hogy egyes projektek élhetnek a hosszabbítással, így csökkent az idő miatti nyomás a fejlesztőkön. 

A JELENLEG SZABAD LAKÁSSAL RENDELKEZŐ PROJEKTEKBEN MÉG 7 500 LAKÁS ÁTADÁSA VÁRHATÓ AZ IDEI ÉVBEN, DE EZEK KÖZÜL CSAK MINTEGY 1 500 DARAB VÁSÁROLHATÓ MEG.

2019 negyedik negyedévében ebből valamivel több mint 3500 lakást terveznek átadni, ami jóval kevesebb a már korábban említett 9100 lakásnál. Az áfa kérdés után, azonban úgy tűnik, hogy megvan az újabb mumus az új lakások fejlesztéseinél, 2021-től ugyanis szigorúbb energetikai követleményeknek is meg kell felelniük. Bár nem számít újdonságnak a szabályozás, és vannak olyan projektek is, ahol már eleve így terveztek a fejlesztők, sokan számoltak azzal is, hogy még a határidő előtt átadják a projektet, így az eddig elvárt követelményeknek kell csak megfelelniük. Jövőre 8500 lakás átadását ígérik a fejlesztők azokban a projektekben, ahol van még eladó lakás. Ebből kimagasló 2020 negyedik negyedéve, vagyis az utolsó időszak, amikor még a kevésbé szigorú szabályozásnak megfelelve kaphatnak használatbavételi engedélyt, ekkor közel 3000 lakás készülhet el.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK

Küszöbön a változás: fájdalmas új szabály repítheti tovább a lakásárakat

Ne is nagyon álmodj családi ház építéséről 3 év múlva!


Az új követelmények

Az új követelmények alapján 2021-től közel nulla energiaigényű épület építhető, amely azt jelenti, hogy az összenergia igény meghatározásánál a költségoptimalizált előírásoknak kell megfelelni, teljesíteni kell a legalább BB energetikai minősítést. Valamint követelmény az is, hogy legalább 25 százalékban megújuló energiaforrásból kell az épület energiaszükségletét biztosítani, olyannal, amely az épületben keletkezik, az ingatlanról származik, vagy a közelben előállított.

Forrás: Eltinga

2021-re egyelőre 3000 új lakás kerülhet a piacra, az újabb projektek bejelentésével természetesen ez a szám még tovább fog nőni. A későbbi átadású projektekben a szabad lakások aránya is magasabb (2019: 20%, 2020: 40%, 2021: 66%). 


Nagy gond lesz, ha kicsúsznak az időből

Továbbra is egyre súlyosbodó problémát jelent az átadások csúszása, jelenleg minden negyedik lakás befejezése legalább egy éves késésében van. Ha csúszásról van szó, a hatóságok már egyértelműen a szigorúbb energetikai követelményeket várják el, így rohamtempóban lesznek kénytelenek átadni azokat a projekteket a fejlesztők, ahol nem számoltak az új szabályozással, enélkül ugyanis nem kaphatnak használatbavételi engedélyt. 


Címkék: ingatlan lakás, lakás, budapesti lakáspiaci riport, új építésű lakások, új lakópark,

forrás


GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24