Miért nőnek ennyire a lakásárak? - Egyszerűen nincs miért csodálkozni!

Miért nőnek ennyire a lakásárak? - Egyszerűen nincs miért csodálkozni!

2018-02-20 12:42:46

A lakásárak már hosszú ideje növekednek, és egyelőre úgy tűnik, hogy nem is akar vége szakadni a drágulásnak. A lakáspiaci keresletet több tényező is támogatja, amelyek alapján várhatóan a jövőben sem szakad vége az áremelkedésnek. A makrogazdasági kilátások kedvezőek, miközben a bérek is folyamatosan bővülnek. Az FHB Index Lakásárprognózis elemzése szerint, a jövedelem növekedése 2000-től kezdődően jelentősen meghaladta a lakásárak változását, amit a jelentős drágulás ellenére sem sikerült még behoznia a piacnak, így a jövedelmi helyzet alapján a lakások további drágulására lehet számítani.


A 2018-ban kedvezően alakulnak a makrogazdasági kilátások, a Nemzetgazdasági Minisztérium decemberi közlése szerint 4,3, a Magyar Nemzeti Bank szintén decemberi inflációs jelentésében pedig 3,9 százalékos gazdasági növekedést vár idénre. Mind a két esetben javultak az előrejelzések a korábbiakhoz képest. A független nemzetközi intézmények konjunktúra-várakozásai ennél nem sokkal alacsonyabbak, és a rövid távú kilátásokat szintén kedvezően ítélik meg. A lakáspiacnak szintén kedvez, hogy a bérek bővülése tovább folytatódik 2018-ban, bár ennek dinamikája eltérhet a tavalyitól.

Miért nőnek ennyire a lakásárak? - Egyszerűen nincs miért csodálkozni!


Miért nőnek ennyire a lakásárak? - Egyszerűen nincs miért csodálkozni!

A jövedelem nő, a foglalkoztatás bővül

2017-et jelentős erőteljes bérnövekedés jellemezte köszönhetően a minimálbér- és garantált bérminimum emelkedésének. Az idei évben azonban várhatóan nem nőnek ilyen gyorsan a bérek, nem lesz ilyen mértékű minimálbér-emelkedés. Az MNB decemberi inflációs jelentése szerint 9,6 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek 2018-ban. A lakossági reáljövedelem pedig (szintén az MNB jelentésében) 4,1 százalékkal bővülhet. Az előbbiekből látszik, hogy az idei bérnövekedés ugyan várhatóan elmarad a tavalyitól, azonban még így is komoly bővülésre lehet számítani, ami pozitívan hat a háztartások jövedelmi helyzetére, és így a lakáspiaci keresletre is. A bérek növekedése mellett a foglalkoztatás bővülése is javítja a háztartások jövedelmi helyzetét.

A jövedelem növekedése 2000-től kezdődően jelentősen meghaladta a lakásárak változását, így a jövedelmi helyzet alapján a lakások további drágulására lehet számítani.


Miért nőnek ennyire a lakásárak? - Egyszerűen nincs miért csodálkozni!




GAZDASÁG
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24
lakás építés
Visszaesett az adásvételek száma a hazai lakáspiacon - Merre megyünk tovább?
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 áprilisában, országosan 11 911 ingatlan-adásvétel bonyolódott. A rendkívül erős első negyedév után áprilisban csökkent az ingatlanpiaci tranzakciók száma Magyarországon.Portfolio2022. május 02. 15:05