Megőrülnek a magyar családok az otthonfelújítási támogatásért - Elérte a százezret az igénylések száma

Megőrülnek a magyar családok az otthonfelújítási támogatásért - Elérte a százezret az igénylések száma

2022-02-14 11:52:16
Forrás: portfolio.hu

Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást - közölte Zsigó Róbert, családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.

Portfolio  


Zsigó Róbert a videóban kiemelte, hogy a családok eddig csaknem 190 milliárd forint összegben adtak le igénylést a támogatásra a Magyar Államkincstárnak. Ez azt jelenti, hogy az otthonfelújítási támogatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket - tette hozzá.

Azt mondta: a kormány egy éve indította el Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját, így tavaly óta a gyermekes családok nemcsak az új otthonok megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.

Mint ahogy azzal már több cikkben is foglalkoztunk, több millió forintot veszíthetett az, aki kivárt a felújítás megkezdésével. A tavalyi év során az építőipari alapanyagárak a globális ellátási láncok zavarai miatt hihetetlenül elszálltak, ami nem csak a nagyobb beruházásokat, de az egyszeri felújításokat is jelentősen megdrágította. Az alapanyagárak drágulása mellett további fejfájást okozhat, hogy rettentő nehéz manapság szakembert találni - ha ez mégis sikerül még belátható időn belül, akkor nem árt lélekben felkészülni a magas munkadíjakra.

2021. január 1-je óta akár 3 millió forintot is felvehetnek az államtól otthonfelújítási támogatás formájában mindazok, akik saját tulajdonú ingatlanukban 25 év alatti gyermeket nevelnek, és felújítják a lakásukat. A Portfolio számos alkalommal foglalkozott már a támogatással, ebben a cikkünkben foglaltuk össze a feltételeket.


Címlapkép: Getty Images

GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24