Gazdaság: hírek

Lakásfelújítási támogatás 2021-2022

2021-02-16 09:40:15

A lakáspiac szereplői közül sokan vásároltak használt lakásokat, ingatlanokat. Miután kifizették a vételárat és egyéb járulékos költségeket, sok családnál éppen maradt annyi, hogy egy egészségügyi festéssel be is tudtak költözni. Közben eltelt egy-két év és egyre sürgetőbb lett egy alaposabb felújítás, vagy a család igényei alapján egy nagyobb átalakítás a megvett – s immár otthonukként funkcionáló – lakásban.


De ez az igény felmerül akkor is, ha már huzamosabb ideje él a tulajdonos egy ingatlanban, amit szeretne korszerűbbé, kényelmesebbé, biztonságosabbá tenni.


Nos, erre született meg a Magyar Közlöny 2020. évi 259. számban megjelent 518/2020-as kormányrendelet, mely 2021. január 1-én lépett hatályba.


Mit jelent ez az otthonukat felújítani szándékozók részére?


Először is, mihez lehet igénybe venni?


Lakóház bővítésére, felújítására vagy korszerűsítésére. Ez a lista eléggé bő, azaz sok mindenre kiterjed az igénybevételi lehetőség. Ilyen lehet: víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje, fürdőszoba kialakítása, épület szigetelése, nyílászárók cseréje, klíma berendezés, napkollektor, belső tér korszerűsítés (burkolás, festés, tapétázás), belső lépcsők, galéria. A teljes lehetőséget a kormányrendelet részletesen felsorolja, de hitel igény esetén a hitelbiztosító erről tételesen tájékoztatja az igénylőt.



-          Ki veheti igénybe a felújítási támogatást? Csak azok a családok igényelhetik, akik legalább egy gyermeket nevelnek és egy saját ingatlanra, egyszeri alkalommal használhatják fel.

-          Milyen időtartalom belül igényelhető a lakás felújítási támogatás? 2021. január 1. és 2022. december 31. között időtartam alatt vehető igénybe.


-          Milyen összegű a támogatás? Maximum 6 millió forint számlával igazolt költség után a támogatás maximális összege összesen 3 millió forint lehet. Az anyagköltség és a munkadíj fele-fele arányban történő megosztásában. Ez tehát azt jelenti, hogy ha 6 millió forintba kerül a felújítás és ennek az egyik része anyagköltség, a másik része munkadíj, akkor így fele-fele részben élhetnek a felújítási támogatással. Tehát maximum 1,5 millió forintot munkadíjra és maximum 1,5 millió forintot anyagköltségre számolhatnak el.


És most jön a csavar! A teljes felújítást az igénylőnek kell előre megfizetnie. Vagyis ha sikerült a lakásfelújítás, annak költségeit maguknak a családoknak kell megelőlegezni. A pénzt utólagos igényléssel a Magyar Államkincstártól (MÁK) fogják visszakapni.  A támogatás 50 százalékos hányada csak akkor jelenik meg az igénylőnél, ha már a teljes összeget kifizette és ezt a tényt számlával igazolja.


Abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre a lakásra fordítandó felújítási összeg, akkor kedvezményes hitel is igényelhető kedvező kamatozással.


-          Milyen feltételekkel igényelhető a lakásfelújítási hitel?  Egyik sarkalatos feltétel, hogy az igénylő(k) bejegyzett legalább 50% tulajdoni hányaddal rendelkezzenek a szóban forgó ingatlanban, valamint a bejegyzett lakóhelyen (az adott címen) a kérelmező legalább 1 éve ott is éljen.


-          Milyen korú gyermeket nevelő családok igényelhetik a hitelt? Nos, az alábbi életkorú és jogállású gyermeket lehet figyelembe venni: magzatkorú /betöltött 12. hét/.  25 év alatti /vér szerinti, örökbe fogadott, eltartott/ és a 25 év feletti személyt, aki megváltozott munkaképességű.

 

-          Hogy lehet hozzájutni a lakástámogatási hitelhez? A támogatás a jelen rendelet hatálybalépését (2021. január 1.) követően megkötött vállalkozási szerződés alapján megkezdett, a lakáson végzett felújítás befejezését és a számlák kifizetését követően igényelhető.A támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni.

 

-            Még egy kérdés. Vajon többször is igényelhető a támogatás?  Nem. Minden család csak egyszer veheti igénybe az otthonfelújítási támogatást. Ha eladja a lakást, nem kell visszafizetnie a felújítási támogatást, de többször azt már nem veheti igénybe. Az új tulajdonos, aki megvette az ingatlant, és korábban nem vette igénybe az otthonfelújítási programot, akkor ezt megteheti ugyanerre a lakásra. 

 

Természetesen ez a rövid ismertető, csak tájékoztatás. Amennyiben ezzel a konstrukcióval szeretné az otthonát, ingatlanát felújítani – kérem, keresse meg szakértő kollégánkat, Várkonyi Ádámot és minden további kérdésére szakszerű választ és az ügyintézésben hathatós segítséget fog kapni tőle.


Eladó családi ház és lakás kínálatban partnerünk a Lakascentrum.hu!


GAZDASÁG
lakás építés
Visszaesett az adásvételek száma a hazai lakáspiacon - Merre megyünk tovább?
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 áprilisában, országosan 11 911 ingatlan-adásvétel bonyolódott. A rendkívül erős első negyedév után áprilisban csökkent az ingatlanpiaci tranzakciók száma Magyarországon.Portfolio2022. május 02. 15:05
Építkezési láz tört ki a vidéki Magyarországon - Az elkészült otthonok száma viszont édeskevés
A átadott lakásszám nagyot csökkent, de az új építkezések virágoztak tavaly, legalábbis a vidéki lakáspiac legtöbb megyéjében. Bár így is van olyan megyénk, ahol 100 darab új lakás vagy családi ház sem tudott egy év leforgása alatt felépülni, de a legtöbb helyen ezt a határt azért megugrották az építtetők. Megnéztük, hogy a magyar megyék hogyan állnak a lakásállomány megújulásával, illetve, hogy mennyien vágtak bele tavaly új építkezésbe.Portfolio2022. május 02. 14:45
kamat
Kamat kisokos: Tudod, hogy mikor miért fizeted?
A kamatról már bizonyára  hallott mindenki ezt-azt, sokunk számára nem ismeretlen fogalom Ám a kérdés az,  hogy többféle kamat is létezik? Mikor kell fizetni? Melyik kamatról nem  hallottak a legtöbben? Mit kell mindenképpen tudnunk, ha nem vagyunk pénzügyi  szakemberek?
CSOK, falusi CSOK
Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár
2021 végéig 152 ezer család 450 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe, a falusi CSOK-ot pedig 26 ezer család vette fel 140 milliárd forint értékben.Portfolio2022. február 14. 08:44