Kilőttek a vidéki lakásárak

Kilőttek a vidéki lakásárak

2017-11-16 12:29:47

2017 első féléve során a hazai lakáspiacot tovább erősödő keresleti feltételek és fokozatosan alkalmazkodó kínálat mellett a lakásárak emelkedése jellemezte. A lakáspiac keresleti oldalán minden tényező az élénkülés irányába hat: a nagy volumenű bérkiáramlás, a növekvő megtakarítások és a munkaerőpiaci mutatók javulása az új lakáscélú hitelvolumenek 34 százalékos éves alapú növekedése mellett mentek végbe - olvasható az MNB 2017 novemberi Lakáspiaci jelentéséből. Ehhez alkalmazkodik az új lakások kínálata is, a fejlesztések 41 százaléka azonban időbeli csúszást mutat. A korábbi évekkel ellentétben Budapesten mérséklődött, a községekben viszont jelentősen gyorsult az árak emelkedése.


A lakásárak változása országos átlagban 2017 első félévének végén 15 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbiakhoz képest. Reálértéken mindez 12,8 százalék volt, ami hasonló a tavalyi éves változáshoz, de 2017 egészére minimálisan 11 százalékra lassulhat az emelkedés. Országos átlagban a lakásárak szintje még a makrogazdasági fundamentumok által indokolt szint alatt vannak, Budapesten viszont már elérték az egyensúlyinak tekinthető szintet.


Fordulat az árváltozásban

A hazai lakáspiac földrajzi alapon és a települések mérete szerint is heterogén képet mutat. A korábban leginkább dráguló Budapesten 2017 első félévében 14,6 százalékra csökkent az éves szinten mért lakásár-növekedés, ami jelentős lassulás az egy évvel ezelőtti 27 százalékhoz képest. Ezzel szemben a községekben gyorsult a lakásárak növekedése és a piaci forgalom is bővült. A községekben a tavalyi 10 százalék alatti áremelkedés az idei év első félévére 26 százalékra nőtt, ennyivel drágultak éves szinten átlagosan a községekben értékesített lakóingatlanok.

Növekvő hitelezés

A lakáspiac keresleti oldalát meghatározó tényezők az idei első félévben tovább javultak, a háztartások reáljövedelme 3-4 százalékos emelkedést mutat, míg az új kibocsátású lakáscélú hitelek volumene egy év alatt 34 százalékkal bővült. A lakáshitelezés GDP-arányos szintje azonban még mindig alacsony európai és régiós összehasonlításban is, így a jövőben tovább nőhet a hitelfelvételi volumen.

Jövőre várhatók a tömeges lakásátadások

A kiadott építési engedélyek 2016-os megugrása után az idén az új lakások átadásában is megindult a növekedés, az idei első félévben 42 százalékkal adtak át több lakást, mint egy évvel korábban. A jelenleg építés alatt álló lakások számából az következik, hogy 2018 végén lehet egy nagy ugrás az átadásokban, amikorra várhatóan a mostani fejlesztések elkészülnek. Míg 2017 egészére 3200, addig 2018-ra 7700 új lakás átadása várható Budapesten, de a beruházások több, mint 40 százalékánál csúszás várható.

A fejlesztők számára továbbra is nehézséget jelent az építőipari munkaerőhiány. A lakásárak növekedési üteme továbbra is meghaladja az építési költségek növekedését, de a jövőben ebben fordulat lehet, ami mérsékelheti a mostani ösztönző erőt.



GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24