Kicsinálhatja a lakosság a hatalmas budai lakóparkfejlesztést

Kicsinálhatja a lakosság a hatalmas budai lakóparkfejlesztést

2017-10-12 13:58:54

Augusztus óta hallani, a még nagy nyilvánosság elé nem került újbudai, konkrétabban a Feneketlen-tó közvetlen környezetébe tervezett, 350 lakásos új lakópark projektről, amit a több díjat is besöpört, a legsikeresebb magyar ingatlanfejlesztések között számon tartott Eiffel Palace fejlesztője, a Horizon Development Kft. jegyez. 2 hónapja a valasz.hu számolt be a fejlesztő és a lakosság közt lezajlott párbeszédről, most pedig a pestbuda.hu ír arról, hogy beindult egy komoly neveket is felsorakoztató aláírásgyűjtés a projekt ellen. Hogy mást ne mondjunk, többek között az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) és a Magyar Urbanisztikai Társaság egy-egy tagja is már az aláírók között szerepel. Vajon ez lesz az első olyan nagyobb beruházás az elmúlt évek tervei közül, amit nem a munkaerőhiány és az ezzel összefüggő elszabaduló kivitelezési költségek, hanem a lakosság gátol meg?




Mostanában bőven adnak okot a fejlesztők a lakosságnak morgolódásra. Elég, ha csak a múlt hét slágertémáját említjük, ahol össztűz zúdult a tervek szerint az újbudai BudaPart projekt keretében megvalósuló Mol-Campus minifelhőkarcoló ötletére, ami a gigantikus 120 méteres hazai rekordmagasságot is elérheti amikor elkészül. De korábban a sokak szerint szintén az ingatlanfejlesztők kottájából játszó "gátpártiak" Római-partra tervezett, azóta több körös bizonytalanságba süllyedő projektje is hatalmas mozgolódást eredményezett, és végén még akár sikerrel is járhat. És hát a Liget Budapest Projekt nagyszabású városfejlesztési és rehabilitációs beruházás körül is forrt eleget már a levegő. Ez csak néhány azok közül, amik egyes csoportok érdekét, életképét, elképzeléseit valamilyen oknál fogva sértik, és ennek hangot is adnak.

Most azonban Újbudán és nem egy park, egy gát, vagy egy 120 méteres magasház miatt emelték fel a szavukat többen, hanem egy békés lakóparkprojekt miatt. A petíciót aláírók közül többen a meglévő ingatlanjaik elértéktelenedésétől félnek, mivel véleményük szerint a környék elveszíti zöld jellegét, és túlzsúfolt lesz. Mondjuk azt mi nem teljesen értjük, hogy egy lerobbant, C kategóriás, félig irodai, félig ipari jellegű blokk mivel jelent jobb épített minőséget egy környék számára, mint egy modern, vélhetően jobb egzisztenciával rendelkező új lakókat vonzó lakópark. Forgalmat a jelenlegi funkció is generált, hiszen dolgozni, ügyet intézni jártak ide az emberek, zöld meg eddig sem volt itt. De természetesen mindenki gondolhatja az ellenkezőjét, és meg lehet a véleménye és a fenntartása ezzel a projekttel kapcsolatban. Ha a lakók többsége azon az állásponton lenne, hogy ez a legjobb dolog ami történhet itt, akkor vélhetően nem írogatnának alá mindenfelé petíciót ellene.

A petíció felvezetőjében az áll, hogy "2017 augusztusában értesültek arról, hogy "egy fejlesztőcsoport erőszakosan átalakítaná (350 lakásos lakóparkkal, az ehhez és a tervezett egyéb funkciókhoz szükséges 500 férőhelyes mélygarázzsal) Szentimreváros ezen részét. A környékre jellemző épületeket nagyságrendekkel meghaladó brutális beépítés alapvetően megváltoztatná a kertvárosias, ligetes lakóhelyet, és csökkentené a helyi ingatlanok értékét. A kizárólag a Diószegi útról megközelíthető óriásépületek szűkebb-tágabb környezetében lehetetlenné válna a közlekedés, alapvetően megváltozna a már jelenleg is túlterhelt játszótér környezete és intim világa."

A petíciót azonban egyre többen írják alá, ráadásul olyanok is, akik ismertek, elismertek a saját szakmájukban. Ilyen például Dr. Entz Géza művészettörténész, a Gellérthegyvédő Egyesület elnöke, volt államtitkár, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal egykori elnöke; Hegedűs Péter Europa Nostra-, Pro Architecura- és Ybl-díjas építészmérnök; Makovecz Imréné Szabó Marianne Munkácsy-díjas iparművész, az MMA tagja; valamint Dr. Nagy Gergely c. egy doc. Forster Gyula-, Kós Károly-díjas építész, az ICOMOS MNB tiszteletbeli elnöke, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje, vagy Dr. Szaló Péter a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségének tagja.

Szaló egyébként még kommentárt is fűzött az aláírásához. Az írta, "a tervezett fejlesztés tönkreteszi a Szent Imre város egyik legértékesebb területét. A tervezett lakásszámmal és parkolókkal elképesztő mértékű forgalmat generálna mindenféle közösségi fejlesztés nélkül, ráterhelve a meglévő infrastruktúrára. A tervezett túlépítés jelentősen csökkenteni fogja az ingatlanok értékét, mely miatt pertársaság létrehozását szorgalmazom. Dr. Szaló Péter, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségének tagja."

Néhány további komment, amivel érvelnek a petíció aláírói a projekt ellen:

"Két gyermekünkkel mi is a környéken lakunk, ide járnak a gyerekek óvodába, bölcsődébe. A tervezett beruházás nyomán a környék teljesen elveszítené jellegzetes hangulatát, a Feneketlen-tó parkja, a Diószegi út, a játszótér, az egész környék zsúfolt, forgalmas és túltelített lenne. Egy kisebb lakásszámú társasház vagy esetleg valamilyen szabadidős tevékenységet biztosító terület kialakítása, megépítése minden tekintetben kívánatosabb lenne!"

"Építészként és a Gellérthegyvédő Egyesület tagjaként aggódva figyelem a Gellérthegy környékének fokozatos átalakulását. A hegy területén a zöldfelület csökkenése, ezzel párhuzamosan a hegy lábánál a beépítettség növekedése Buda centrális zöldövezetének leépüléséhez vezet. A Buda Gardens olyan változást hoz szemléletmódban a környéken, ami ebben a folyamatban nagyságrendi rombolást okoz."

"Aláírom, mert a környéken lakom, és tiltakozom a beruházás irreális mérete miatt, amely tönkreteszi a környék vonzerejét és élhető mivoltát."



GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24