Gazdaság: hírek

Így változnak a lakásárak a világ nagyvárosaiban - Hol áll Budapest?

2019-01-10 15:58:38

2019. január 10. 09:40

Európán belül Budapesten nőttek tavaly legnagyobb mértékben a lakásárak a Knight Frank felmérése szerint. Az egyes országok statisztikai hivatalai alapján készült vizsgálat azt mutatja, hogy a magyar fővárosban 19 százalékkal került többe 2018 harmadik negyedévében egy lakást, mint egy évvel azelőtt.



A világ 150 városát vizsgáló elemzésben egy kínai és egy indiai város áll az első két helyen, ezt követi nem sokkal lemaradva Budapest. Az élen egyébként több indiai város is feltűnik, Európán belül pedig a magyar fővároson kívül még Porto, Rotterdam, Amszterdam, Brüsszel és Utrecht került be a top 15-be, mindenhol 10 százalék feletti éves áremelkedéssel. 

Így változnak a lakásárak a világ nagyvárosaiban - Hol áll Budapest?

Míg tehát Európán belül Budapest mellett számos holland város is feltűnik a leggyorsabb áremelkedésű városok között, addig a sereghajtók között többnyire olasz városok állnak. 13 százalékos éves árcsökkenéssel került az utolsó helyre Torino, de Genova, Palermo és Róma is bekerült az utolsó 15 közé. Több ausztrál város is az utolsó helyeken végzett 3-4 százalékos áreséssel, míg Európában Stockholmban is több mint 7 és Göteborg is több mint 3 százalékkal kerültek lejjebb az árak, vagyis Olaszország mellett úgy tűnik, Svédországban is elindult az árcsökkenés. 

Így változnak a lakásárak a világ nagyvárosaiban - Hol áll Budapest?

Az ismertebb világvárosok közül ki kell emelni Berlint és San Francisco-t, melyek mindegyikében 10 százalékkal emelkedtek az árak - Németország több városa is erős emelkedő pályán van - míg Los Angeles, Isztambul, Tokió és Párizs mérsékeltebb, 3-5 százalékos dráguláson ment keresztül. New Yorkban 2,7, Pekingben 0,4 százalékkal mentek feljebb a lakásárak, míg Londonban minimálisan, 0,3 százalékkal csökkentek.

A KSH számai egyébként egybevágnak az MNB és az OTP azonos időszakra számított értékeivel, mindkettő elemzés 20 százalékos áremelkedést mond a magyar főváros egy év alatt bekövetkezett árváltozására.
Címkék: globális lakásárak, ingatlan lakás, ingatlan, lakáspiac


GAZDASÁG
lakás építés
Visszaesett az adásvételek száma a hazai lakáspiacon - Merre megyünk tovább?
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 áprilisában, országosan 11 911 ingatlan-adásvétel bonyolódott. A rendkívül erős első negyedév után áprilisban csökkent az ingatlanpiaci tranzakciók száma Magyarországon.Portfolio2022. május 02. 15:05
Építkezési láz tört ki a vidéki Magyarországon - Az elkészült otthonok száma viszont édeskevés
A átadott lakásszám nagyot csökkent, de az új építkezések virágoztak tavaly, legalábbis a vidéki lakáspiac legtöbb megyéjében. Bár így is van olyan megyénk, ahol 100 darab új lakás vagy családi ház sem tudott egy év leforgása alatt felépülni, de a legtöbb helyen ezt a határt azért megugrották az építtetők. Megnéztük, hogy a magyar megyék hogyan állnak a lakásállomány megújulásával, illetve, hogy mennyien vágtak bele tavaly új építkezésbe.Portfolio2022. május 02. 14:45
kamat
Kamat kisokos: Tudod, hogy mikor miért fizeted?
A kamatról már bizonyára  hallott mindenki ezt-azt, sokunk számára nem ismeretlen fogalom Ám a kérdés az,  hogy többféle kamat is létezik? Mikor kell fizetni? Melyik kamatról nem  hallottak a legtöbben? Mit kell mindenképpen tudnunk, ha nem vagyunk pénzügyi  szakemberek?
CSOK, falusi CSOK
Tállai András: a CSOK 450, a falusi CSOK 140 milliárd forintnál jár
2021 végéig 152 ezer család 450 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe, a falusi CSOK-ot pedig 26 ezer család vette fel 140 milliárd forint értékben.Portfolio2022. február 14. 08:44