Gazdaság: hírek

Építkezési láz tört ki a vidéki Magyarországon - Az elkészült otthonok száma viszont édeskevés

2022-05-03 11:31:37
Forrás:

A átadott lakásszám nagyot csökkent, de az új építkezések virágoztak tavaly, legalábbis a vidéki lakáspiac legtöbb megyéjében. Bár így is van olyan megyénk, ahol 100 darab új lakás vagy családi ház sem tudott egy év leforgása alatt felépülni, de a legtöbb helyen ezt a határt azért megugrották az építtetők. Megnéztük, hogy a magyar megyék hogyan állnak a lakásállomány megújulásával, illetve, hogy mennyien vágtak bele tavaly új építkezésbe.

Portfolio


A lakásépítésekkel foglalkozó utóbbi cikkeinkben egyrészt a vidéki új otthonok állományának tragikusan lassú megújulását mutattuk be. A KSH 2021 első három negyedévére vonatkozó számaiból az derült ki, hogy némely megyében (nem település, hanem egy egész megye) még a 20 darabot sem érte el a 9 hónap alatt átadott új otthonok száma:


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK

Több ezres budapesti újlakás-piac? Persze! Van olyan megyénk, ahol egy év alatt jó, ha 20 új otthon felépül


Másrészt azt is bemutattuk a legfrissebb, egész 2021. évi adatokból, hogy vidéken már számottevően is visszaesett az építések száma tavaly, köszönhetően többek között a vírushelyzetből adódó bizonytalanságnak, a fizikai akadályoknak és az építési kedv visszaesésének. Ezek a hatások még 2020-ban érték el a vidéki piacot, az építkezések egy-két éves átfutási ideje miatt viszont mostanra tudott lecsapódni a kevesebb házépítés a statisztikákban. A fővárosban bár tavaly még növekedni tudtak - 11 százalékkal - az átadások, mivel egy nagyobb lakásfejlesztési projekt elkészülési ideje (Budapesten közel 90%-ban ilyen fejlesztések vannak) inkább két év, mint egy. Ez azonban azt is jelenti, hogy erre az évre várható a lakásépítési statisztikák romlása, vagyis a 2020-as bizonytalansági tényezők hatása.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK

Itt a bizonyíték, hogy mekkora pofont jelent a bizonytalan gazdasági és szabályozási környezet a lakásépítéseknél


A fenti cikkben Budapest helyzetére részletesebben is kitértünk, így most az egyes megyéket vesszük sorra. Országosan tavaly mintegy 20 ezer lakás készült el, ebből nem budapesti körülbelül 13 ezer volt. Az egyértelmű, hogy a lakásépítések vidéken visszaestek:

A MEGYEI JOGÚ VÁROSOKBAN AZ ELŐZŐ ÉVI MAGAS BÁZISNÁL 47%, A TÖBBI VÁROSBAN 33%, A KÖZSÉGEKBEN 45%-KAL KEVESEBB OTTHON ÉPÜLT 2021-BEN.

Budapesten és mindössze 3 megyében (Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna) tudott emelkedni az elkészült új otthonok száma, minden további megyében viszont már kevesebb lakóingatlan készült el.



Az egyes megyéken külön megvizsgálva a visszaesés mellett egy pozitívumról is beszámolhatunk. Az első 9 hónapban ugyan voltak olyan megyék ahol az 50-et sem érte el az új lakásszám, év végére több befejezett építkezés került be a statisztikákba, így csupán Nógrád megyére volt igaz, hogy nem érte el a 100-at a 2021-ben átadott új lakóingatlanok száma.


Pest és Győr-Moson-Sopron megye tud csak ezer feletti új lakásszámot garantálni

Két megye van, ahol legalább az ezret meghaladja az új építések száma, Pest megyében tavaly 4 ezernél több használatbavételi engedélyt adtak ki, míg Győr-Moson-Sopron megyében több mint 1800-at. Utóbbinál azonban érdemes hozzátenni, hogy a 2020-as átadások feleződtek tavaly, itt volt az egyik legdrasztikusabb visszaesés.

Pest megyében is kevesebb új otthon készült el 2021-ben: 32%-kal (országosan 29%-kal) visszaesett az épített lakások száma az előző évi magas bázishoz képest, elsősorban a családiház-építések csökkenése fordította a megyei lakásépítési piacot negatív irányba. Az itteni folyamatoknak meghatározó szerepük volt hazánk lakásépítési piacának szűkülésében. Az építési típusokat nézve, a családi házak továbbra is nagy arányt - mintegy 82%-ot - tettek ki az új állományban.


Mielőtt azonban elkezdenénk temetni Pest megyét, az új egyszerű bejelentésekre és építési engedélyek számára is érdemes vetni egy pillantást. 2020-ban ugyan kevesebb építkezés indult el érthető okokból, a 2021-es évben viszont az agglomeráció lett a nagy kedvenc, és építési láz tört ki a megyében. A home office-szal összefüggő kivándorlási hullám, valamint a zöld hitel is segített ebben. Így:


2021 FEBRUÁRJÁBAN MEGFORDULT A MEGYÉBEN A LAKÁSÉPÍTÉSI KEDV 2019-BEN KEZDŐDÖTT CSÖKKENÉSE, A 2021-BEN KIADOTT LAKÁSÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK ÉS EGYSZERŰ BEJELENTÉSEK ALAPJÁN ÉPÍTENDŐ LAKÁSOK SZÁMA 49%-KAL MEGHALADTA AZ ELŐZŐ ÉVI ALACSONY BÁZIST.


2014 óta először a Pest megyében építendő lakások száma (7,7 ezer) meghaladta a fővárosit (5,5 ezer). Utoljára 2008-ban volt ennél érdemben magasabb szinten a Pest megyében tervezett lakások száma. A győri megyében az új építkezések száma 2,1 ezer volt, ami 16%-os növekedésnek felel meg 2020-hoz képest.


Tovább olvasom a cikket