Biztató fordulat a hazai lakásépítésekben - Ennyi lakás épült az év első három hónapjában

Biztató fordulat a hazai lakásépítésekben - Ennyi lakás épült az év első három hónapjában

2021-05-05 13:56:54
Forrás:

Kiadta a KSH az idei első negyedévre vonatkozó lakásépítési számait, melyből kiderül, hogy 2021 I. negyedévében 6153 új lakás épült, 29%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2%-kal kevesebb, mint 2020. I. negyedévében.

portfolio.hu Ingatlan 


Az átadott lakások száma elsősorban Budapesten nőtt, ahol 2708 lakást vettek használatba, több mint kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban 12%-kal több, a kisebb városokban és a községekben viszont 9,0, illetve 11%-kal kevesebb lakás épült, mint az előző év azonos időszakában.

Budapest mellett a legnagyobb újlakás-piacot jelentő Pest régióban 3,6%-kal kevesebb lakás épült, mint 2020 I. negyedévében. Az átadott lakások száma az egyes régiókon belül is változatosan alakult, ám Észak-Alföld valamennyi megyéjében kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban. A családiház-építők a várható szabályozás szigorítása miatt arra törekedtek, hogy 2020 végéig használatba vegyék a felépült lakásokat.


AZ ELŐREHOZOTT CSALÁDIHÁZ-ÉPÍTÉSEK MIATT 2021 I. NEGYEDÉVÉNEK LAKÁSÉPÍTÉSÉBEN A TÖBBLAKÁSOS ÉPÜLETEK DOMINÁLTAK.



  • A természetes személyek által épített lakások aránya 43-ról 28%-ra csökkent, a vállalkozások által építetteké 57-ről 71%-ra növekedett 2020 azonos időszakához képest.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 30%-a családi házban, 67%-a többlakásos épületben, 0,5%-a lakóparkban található.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 16,2 négyzetméterrel, 80,3 négyzetméterre csökkent 2020 I. negyedévéhez képest.
  • Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2%-kal kevesebb, mint 2020 azonos időszakában.

A fővárosban rendkívüli mértékben visszaesett, miközben minden egyéb településkategóriában erősen nőtt az építési kedv: Budapesten 79%-kal kevesebb, a megyei jogú városokban 77, a többi városban 82, a községekben pedig 84%-kal több lakás építését kezdeményezték, mint az előző év azonos időszakában.


Az építendő lakások száma Pest régióban 79%-kal emelkedett. Minden más vidéki régióban is növekedés tapasztalható, de Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön így is rendkívül alacsony az építendő lakások száma, így az új lakások nagy többsége várhatóan ezután is a központi és a dunántúli régiókban készül majd el. A keleti országrészben csak Észak-Alföld régióban adtak ki nagyszámú, közel 1000 építési engedélyt, ez az egy évvel korábbi érték háromszorosa.

Az építtetők az esetek 67%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten a legalacsonyabb (39%), és a községekben a legmagasabb (96%). A kiadott új építési engedélyek alapján 63%-kal több, összesen 3867 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 78, a három- vagy annál több lakásosoké 6,4%. A létesítendő nem lakóépületek száma 883, 1,6%-kal több, mint 2020 I. negyedévében.


Portfolio vélemény


Az építési engedélyekben már látszik a fordulat, ami a lakáspiac újbóli erőre kapásával kecsegtet. Előtte még várható, hogy az átadott lakások száma valamelyest csökkenni fog, hiszen a szabályozói változások (elsősorban áfa cikkcakkok) hatására tavaly kevés építési engedélyt adtak ki.


A számokról Varga Mihály, közösségi oldalán az alábbiak szerint nyilatkozott:

Varga Mihály szerint eredményesek az otthonteremtési támogatások, az első negyedévben 6153 darab lakás épült, ez 29 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A pénzügyminiszter jelezte: azzal számolnak, hogy a bővülés a következő időszakban is folytatódni fog. Kiemelte, hogy a költségvetés biztosítja az újabb, januárban elindított támogatásokhoz szükséges forrásokat is. Ennek részeként január 1-jétől az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalma 27 százalékról 5 százalékra csökkent, és azok a családosok, akik igénybe veszik a CSOK-ot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor vagy építésekor.

A legalább egy gyermeket nevelő családoktól a felújítási költsége felét - legfeljebb 3 millió forintig - átvállalja az állam, valamint 6 millió forintig kedvezményes Otthonfelújítási kölcsönt is igénybe vehetnek a családok. Emellett januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik CSOK-kal vásárolnak új vagy használt ingatlant, valamint 2021-től többgenerációs otthon létrehozására - azaz a családi házak tetőtér-beépítéséhez - is igénybe vehető a CSOK akár maximális, 10 millió forintos összege - tette hozzá.


Címlapkép forrása: Getty Images




GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24